
Hétfő
A hétfői nap a barátkozásról és az összehangolódásról szólt. A tábor programjának ismertetése után a közeli rendőrőrsről jött át egy rendőr, hogy az új KRESZ módosításokat elmondja a gyerekeknek. A közel egy órás előadás végén már a bilincsé és a gumiboté volt a "főszerep". Az előadás után a budai oldalon a kopaszi gátra tekertünk ki. Ott a megválasztott csapatok egy tesztlapot töltöttek ki a délelőtt hallottak alapján. Az újbudai öbölből korán visszaértünk a táborhelyre és még volt időnk úszni egyet.
16 km
Kedd
Délelőtt a
Merida Maraton Team CST vezetője
Mikula Gábor „Mikusz” tartott egy mindenre kiterjedő előadást a bicaj történetéről, a felszerelésekről, a technikai fejlődésről. Ebéd után pedig a népligetbe kitekerve Mikusz gyakorlatban mutatta meg a gyerekeknek, hogyan tudnak a legbiztonságosabban közlekedni terepen, nehezebb szakaszokon! A csapat három részre oszlott és minden csoporttal külön külön foglalkozott a profi kerékpárosunk. A gyakorlás végén még a legapróbbak is simán lejöttek a meredek domboldalon.
20 km
Mikusz előadása
Mikusz a Népligetban
Szerda
Az eddigi legnagyobb kihívás várt ránk, a Normafához kellett feljutnunk. A Lágymányosi hídon tekertünk át majd a budai rakparton gurultunk. Egy defektünk volt, de ezt az aznapi túravezetőnk Seti három perc alatt megjavította. A fogaskerekűvel mentünk fel a normafához és innen pár perc alatt elértük a
Csillebérci gyerektábort! Itt
Schettrer Zsolt alias Seti vitte a gyerekeket csoportokban az erdei utakra, hogy gyakorolhassák az erdőben való közlekedést.
Seti elmondja a szabályokat
Blanka és a pizza
Ebédre hatalmas családi pizzák érkeztek, mindenki degeszre ette magát. Az egyéni csúcs öt szelet pizza volt (Török Ádám). Az ebédszünet után már együtt indult a csapat le Hűvösvölgybe. Seti kemény kihívás elé állított mindannyiunkat, a lefelé vezető út tele volt meredek, kavicsos, vízátfolyásos, kidőlt fás szakaszokkal. Mindenki, még a legkisebbek is derekasan állták a sarat (ez a mondat a péntekre jobban illik, de erről majd később). Egy helyen egy kidőlt fát kellett kerülnünk, úgy hogy csak tolni tudtuk a bicajunkat! Végül leértünk Hűvösvölgybe, kicsit fáradtan de törve nem, hiszen még haza kellett tekernünk. Szerdán három bicikli adta meg magát, ezeket Enikő folyamatosan szállította vissza az iskolába!
A gyerekek ezen a napon 46 km tekertek minden elismerésem az övék!
Csütörtök
Ez egy laza napnak ígérkezett, az előzőek fényében. Cél a városliget és a Hősök tere volt. A csoport jó tempóban kikerekezett a ligetbe itt egy rövid verseny keretében lemértük, hogy ki mennyi idő alatt tud feltekerni a szánkó dombra. Rövid pihenő után a Hősök terén elkészítettük a csoportképeket!
Hősök a Hősök terén
Renato aki mindig kérdez
Itt akkora feltűnést kelltettünk, hogy hosszú percekig a japán turisták fotóztak bennünket! Közel fél óra játék után visszaindultunk a suliba. Ebéd majd egy kellemes csobbanás következett az uszodában.
18 km
Péntek
Korán indultunk, mert Szentendre nincs közel, két szülő csatlakozott a csapathoz, hogy ezen az egész napos túrán segítse a közlekedést a város biciklis utjain. A szokásos úton jutottunk el a budai rakpartra, majd a reggeli után átkerekeztünk Budapesten. Római parton volt a következő megálló, gyorsan elfogyasztott frissítők után a csapat tovább indult, akkor még nem sejtve, hogy mi vár rájuk!!
Dagonya a bicikli úton
A megérdemelt fagyi Szentendrén
Az árvíz a bicikli utat sem kímélte, bokáig érő sár és iszap maradt az aszfalt csíkon. Csaba bácsi kimentette az elakadt gyerekeket és a bicikliket a sártengerből. Szentendrén a bátrabbak a Dunában mosták le a koszt magukról. Az ebéd elfogyasztása után Csaba bácsi meghívta a kis hősöket fagyizni! A haza utat a meleg ellenére gyorsan letekerte a kis csapat, vidáman és büszkén érkeztünk vissza az iskolába. Csaba bácsi dicsérő szavai után, minden gyerkőc megkapta az elismerő okleveleket, majd a büszke szülőknek kezdték mesélni a napi kalandokat!
70 km
Szép volt, jó volt, ügyesek voltak a gyerekek. Külön kiemelném Abigélt és Blankát akik panasz nélkül, mindig mosolyogva mutattak példát a fiúknak kitartásból!
Őt nap alatt összesen 170 kilométert tekertünk, végig jó időben, sokszor nehéz terepen!
Bravó lányok és srácok, ügyesek és kitartóak voltatok!
Egy igazi kerékpáros csapat érkezett vissza pénteken Szentendréről!
Szimcsák Attila-Koppány Enikő-Koppány Csaba
Túravezetők
A beszámolót Szimcsák Attila (Szimi) írta.