A LoBoGó Tanuszoda 1997 óta foglalkozik úszásoktatással, 4 éves kortól haladó úszókig több csoportban. Egy csoportban 22-24 fő tanul egyszerre úszni 3 úszóoktató segítségével, általában heti két alkalommal. Lehetőség van hetente több alkalommal is úszátanfolyamra járni, de ebben az esetben két különböző csoportban és oktatóval folyik az úszásoktatás. Mi a heti két alkalmat javasoljuk mindenkinek, mert így biztosított a fejlődés mindenki számára anélkül, hogy negatív élmények érnék az úszókat. Ha szertnék a versenyúszás felé irányítani gyermeküket, szívesen segítünk felvenni a kapcsolatot más úszó szakosztályokkal, hiszen uszodánkban, adottságainál fogva nem versenyúszó képzés folyik. Úszóiskolánkban célunk, hogy minden nálunk úszó gyerek a lehető legrövidebb időn belül vízbiztonságot érjen el, valamint kitartásától függően minél tőbb úszásnemet sajátítson el magas technikai szinten és ezzel együtt javuljon fizikai teljesítőképessége is. A LoBoGó Tanuszoda programjában a felnőtt úszásoktatás is szerepel!hétfő-szerda vagy kedd-csütörtök
Mindkét időpontban van kezdő, közép-haladó és haladó csoportunk is. A megfelelő csoport kiválasztásában kérje az úszóoktató csoportvezetők segítségét!
Az úszásoktatás órarendje letölthető itt:
az úszásoktatás heti beosztása letölthető itt!
az úszásoktatás szülői tájékoztatója letölthető itt!
Bővebb információ az úszótanfolyamról a csoportvezetőknél:
Torday András (hétfő és szerda)
Telefon: 06-70-317-4739
Email: t.andras@lobogotanuszoda.hu
Koppány Csaba (kedd és csütörtök)
Telefon: 06-70-317-3629
Email: k.csaba@lobogotanuszoda.hu

Úszótanfolyamok, úszásoktatás Budapesten a IX. kerületben kedvező áron!
copyright 2009 planum-comp kft.